Régóta lappang egy gondolat a fejemben, Egy aprócska dobbanás itt bent a szívemben, Kimondani nem könnyü, de megteszem, Mert tudnod kell, hogy csak VELED létezem!”

Higgy nekem és örökké szeretni foglak, bízz bennem, és rájössz, hogy tölem nincsenek jobbak. Óvd a szívem, soha el ne dobd, meglátod, amíg dobog: TÉGED SZERETNI FOG!"

Jégházad ajtaján jégkezek kopognak, Jéghideg arcodon jégkönnyek csorognak. Jéghideg szívemben jéghideg szerelmed, Jéghideg a tüz is, mert nem hitted szeretlek...

Ahogy most én érzek irántad, Nem vágyott rád így soha még senki. Vágyom rád a halálomig... Nem tud téged más így szeretni!"

Ahogy a Föld élteti az élök testét, Úgy imádom minden veled töltött estét. Ahogy a föld otthont ad az elveszett magnak, Úgy vágyom Rád minden percében a napnak!

Vannak álmok, amelyek kimagaslanak a többi közül. Vannak álmok, amelyek tovább tartanak. De a legszebb álom, ahhoz kötödik, aki ezeket a sorokat olvassa!

Meghalni könnyebb, mint elválni attól kit igazán szeretünk. Mert a halál egy csendes hosszú álom, de a valóság egy szívtépö fájdalom!

„Lehetnék hálás ezért, Vagy sírhatnék, Hogy néha máshoz is jó vagy, De ha az öledbe bújok, Nem érdekel, az sem, Hogy lesz-e holnap.”

„Szerelmem vagy, Neked én adok nevet, És ez a varázslat köröttünk lebeg. Bánatot, sebet, mindent levedlek, Ha megölsz is érte, Én akkor is szeretlek.”

„Ébredni veled, érezni téged, oly csodálatos érzés, Amitöl szebb a világ, jobb az élet, Ami kell az lehet minden, élni veled és megosztani magam, mert, szeretlek ma és még jobban holnap.”

„Rossz voltam, s te azt mondtad jó vagyok. Csúf, de te gyönyörünek találtál. Végig hallgattad mindig, amit mondtam, halandóból így lettem halhatatlan.”

"Mert egyszer mindenki meghal, lelke a semmibe vész, De gondol arra a szép idöre, Amikor átölelte, és vezette egy szerelmes kéz."

Érezd, hogy észrevettelek, hogy végre akarom, hogy akarj, és ne csak velem légy, de velem is maradj!”

"Szeretni úgyis, ha nem lát az ember, Hogy az érzései vigyék tova. Bízva vakon, könnyes szemmel, Még ha az érzés néha ostoba! Szeretni tegnap, ma és holnap Mindig, amikor csak tudunk. Még ha az érzések végül el is fogynak, Akkor is szeressünk, mert mi egymásnak vagyunk!"

„Ha álmodsz, ne ébredj fel, Öleld a semmit, s csillag leszel!”

"Bízok benned, mert vigyázol rám, Jó veled ,mert odabújsz hozzám, Ha fázok Te gyengéden ölelsz, S ha beszélek mindig rám figyelsz. Ha rám nézel szemed ragyog, Érzem veled boldog vagyok..."

"A könny és a szeretet édes testvér, Nem szerelem az, ami egy könnyet sem ér, Aki sosem sírt az sosem szeretett, mert a könny És a szeretet egy napon született!"

"Minden nap rád gondolok, Minden percben rólad álmodom. Ha meglátlak,szívem gyorsabban dobog, ha hozzád szólok , hangom csak rebeg. Te vagy a mindenem, és ha elveszítelek, akkor én is elveszek..."

„Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.”

Megtaláltalak, fogom a kezed, Nem üz el már semmilyen rettenet. S mint ahogyan két kéz fonódik össze, Együtt vagyunk, s maradunk egymással örökre.

Kezemet nyújtom, Kérlek ismerj fel, Értsd meg, amit mondok, Kérlek fogadj el. Ha nálad lesz egy kérdés, Nálam biztos lesz egy válasz, Ha választanod kell Kérlek engem válassz

Egy csók volt csupán semmi más ajkaink érzéki tánca, De hogy lejtett ily táncot, ha nem volt érzelem mely kiváltsa? Jogos a kérdés a válasz fontos de mindkét fél tagad, Isten tudja mi lesz ebböl, ha a két ajak újra egymásnak tapad.

„Álmomban mindig egészen enyém vagy. S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.”

Ajkadra gondolok, de csak levegöt csókolok hajadba túrnék, de csak levegöt markolok nevedet suttogom, de csak a csend felel. Mondd mikor jössz már el?”

Akarom érezni ahogy csókol a szád, akarom érezni böröd illatát. De csak fekszem az ágyon, a csöndet hallgatom, s könnycseppek folynak az arcomon."

"Azt a percet feledni nem tudom, mikor édes csókod égett az ajkamon, karomba füztelek, arcom tüzben égett, éreztem, hogy szeretsz és én is szeretlek téged."

Különleges dolog ami belülröl éget, A hiányod az, amit fájdalomként érzek. Bármit nézek, csak téged látlak, Gondolataimban csak szavaid járnak. Emlékeztetnek selymes böröd illatára, Hogy együtt legyünk, ezért születtünk e világra."

Nem tudok aludni, remeg a szívem, hiányzik, hogy kezed kezemhez érjen. Riadtan ébredek, merre vagy, hol lehetsz. Megnyugszom, csak mondd, hogy szeretsz."

Ne higgy annak, ki feléd nevet, két esküvel mondja, hogy szeret. Annak se, ki könnyet ejt, mert ki könnyet ejt, könnyen felejt. Ki szemedbe néz némán, az szeret csak igazán.

Szép emlékezet, ha megmarad, mert az nemes szívre mutat. S mert szívedet nemesnek ismerem, tudom, állandó lesz emlékezetem. Ne hidd, hogy feledni foglak, a sors bármerre elvezet, emlékedet szívembe véstem, a szív pedig nem felejt.

Kéz a kézben, szív a szívben, szem a szembe néz, nem tudom, hogy merre visz a szív, az a kis kéz. Bármerre is hívogat engemet, boldogan megyek, bárhol járok, csak azt kérem, melletted legyek!

Higgy, de megnézd kinek, vaktában soha senkinek. Remélj, de ne lehetetlent, ne rajzolj a légben képeket. Mert jeles költönk is ezt írja: „Ábránd az élet megrontója.” Szeress ki hozzád érdemes, szíve lelke jó és remek. Szeresd ki Téged szeret, s szíved azt mondja, mehet.

Ha bánat éri lelkedet, szíved sajogva ég, ne mondd el senkinek, nehogy gúnyolva légy. Mosoly lebegjen arcodon, míg vérzik is a szíved, s ne lásson át lelkeden a kíváncsi tömeg.

Az élet egy színes álmodás, mely egyszer véget ér, a sír lesz a végállomás, a szív pihenni tér. Álmodjunk mindig szépeket, hisz úgysem tart soká, a gyorsan elszálló éveket tegyük hát boldoggá!

Minden elmúlik egyszer, tovaszáll a nyár, fáradt lelkünk egyszer valakit visszavár. Hajunk ezüstben játszik, belepi az öszi dér, tanuld meg kisleány, ifjúságod mindennél többet ér!

Legyenek vágyaid, legyenek álmaid, ne érezd soha a csalódás fájdalmait. Ne tudd meg, milyen keserves lehet csalódottan átélni az életet.

Nem szabad soha visszatérni, keresni az elmúlt arcokat, a múlt emlékét felidézni, visszavárni nem szabad. Maradjon emlék, ami emlék, fokuljon meg, hogy feledjék. Nem szabad soha visszavárni, s keresni a futó csillagot. Új boldogság kell, nem a régi, szeretni kell, és nem szabad soha-soha visszatérni!

Ezt a levelet egy árva kéz írta, kinek szívét nagy bánat nyomja. Legyen ez a pár sor neked, mert aki azt írta, nagyon szeret téged!

Most levélírás közben is rád gondolok, fájó szívemmel tehozzád fordulok. Írok valakinek remegve, s félve, egypár sorban mindent elmesélve. Írok valakinek, ki tán nem is várja, könnyes arcom álmában sem látja. Meglehet, hogy válasz nem kapok, de akkor is írok, mert szívem úgy sajog. A zavarodásért elnézésedet kérem, s bocsásd meg, hogy most is szeretlek téged!

Te voltál az elsö, nem is lesz más senki, akit úgy, mint téged tudnálak szeretni. Messze töled szomorú az élet, szívem azt suttogja, látni szeretnélek!

örizd e képet, míg szíved szeret, nézd az arcom, én veled leszek. Ha elmúlik minden a föld kerekén, marad e két szó: szeretlek én!

Hogy szép vagy, azt látom, hogy jó vagy, azt tudom. Hogy szeretsz, azt gondolom, hogy kit, azt nem tudom.

Írok, mert érzem, hogy írnom kell, ezt szóban nem mondhatom el. Fáj a szívem, megszakad érted, de most tudd meg, hogy szeretlek téged!

Legyen e pár sor szerelmi vallomás, hogy szeretlek, ne tudja meg senki más. Legyen a sors hozzád bármilyen mostoha, csak szeretni tudok, de feledni soha.

Nem az az igazi barát, aki ha nevetsz, veled nevet, hanem az, aki ha sírsz, letörli könnyeidet.

Egy szép nyári este megismertelek, megláttalak és megszerettelek. Csendben az úton jöttél énfelém, és nem történt más, csak fújt közben a szél. Finom kezedböl minden bíztatást, két szép szemedböl minden megnyugvást. Ezt mind-mind töled kaptam én, és egy napon te mégis elmentél könnyedén. Elmúlt egy bús év, rád várok én még. Rád várok én, rád várok én. Száll az idö, oly messze jár, a boldog napoknak régen vége már. Elválnom töled, miért kellett nekem? Úgy érzem én, hogy nem feledlek el sohasem. Egy szép nyári este megismertelek, megláttalak és megszerettelek. Majd egy napon elmentél könnyedén, és nem történt más, csak fújt közben a szél.

Sokat gondol valaki rád, mikor nem is érzed, s hogy a szívem néha fáj, nem is olyan vétek. Veled lennék lépten-nyomban, s a tavaszi fényben, elsuttognám csendesen, hogy meghalnék érted!

Nemsokára elválik utunk, tudja Isten, merre járunk, de sorsom bármilyen lesz, rólad nem feledkezem meg, mert az édes emlékezés, a múltból is visszahoz, oda, ahol megismertelek, az iskola padjaihoz.

Valahol a tó partján kék nefelejcs virágzik, te érted egy barna lány de sokat imádkozik. Arra kéri minden este a szent örzöangyalát, messze távol minden bajtól védjen meg egy katonát!

E vers úgyis tudom tüzbe megy, de vele együtt szívem is megy. S ha esetleg mégis megtartod, akkor e versben égö szívem is megtartod.

Az élet rögös útján nekünk találkozni kellett, hogy hitben, szeretetben éljünk egymás mellett. Fogd meg hát a kezem, és én veled megyek, rád bízom magam, mert nagyon szeretlek!

Ezt a levelet egy árva kéz írta, kinek szívét nagy bánat nyomja. Legyen ez a pár sor emlék neked, mert aki ezt írta, nagyon szeret téged!

Tudd meg, itt érzö szív ver, fontos a jó, a szeretet. Nem akarok látszani, játszani másnak egy ócska szerepet.